Baba hálózsák a nyugodt, átaludt éjszakákért

A baba hálózsák egy olyan kiegészítő, melynek igazán nagy hasznát veheted. Ahogy megszületik gyermeked, fel kell készülni az éjszakázásra. Habár az anyukák sok mindenre képesek gyermekeikért, azonban a te készleteid is végesek, így fontos, hogy te is tudj pihenni.

Ha van egy jól alvó babád, akkor rendkívül szerencsésnek mondhatod magad. A legtöbb kisbaba ugyanis mocorog éjszaka, ami több szempontból is hátrányos lehet. A tudatalatti mozgás által igyekszik hozzád, vagyis az anyukájához jutni. Habár ez igazán aranyos és szívet melengető, azonban így könnyen maga alá gyűrheti a takarót, azaz kitakarózik. Már pedig ebben a korban nagyon fontos, hogy megfelelő, állandó hőmérséklet vegye körül. A kínálatunkban található baba hálózsákok ebben tudnak segíteni.

Folyamatos védelem, meleg a baba hálózsák ölelésében

Nem csak a babák, hanem mi, felnőttek is szeretjük, ha van, ami kellemes meleget és védelmet nyújt. Ez egy újszülött esetében kifejezetten igaz. A hálózsák olyan, akár a magzatvíz, mely a mama pocakjában is körbevette, védte és biztosította a kellő meleget.
Ha csak egy takaró fedi a baba testét, akkor azt az esti mocorgás közben könnyen lerúgja a gyerkőc, lelöki magáról. A réteges öltöztetés és a takaró használat során nehéz megfelelően kalkulálni, hogy a babának ne legyen melege, de ne is fázzon, amikor nincs rajta a takaró. Éppen ezért a legegyszerűbb opció, ha a hálózsák védelmező melege öleli körbe a kicsit. Így a baba is nyugodtan, mélyen tud aludni és neked sem kell éjszaka többször felkelni.

Biztonságos mozgás az éjszaka folyamán

Legyen szó bármilyen baba termékről, természetes, hogy a szülő aggódik. A baba hálózsák teljes mértékben biztonságos, nem kell tartani a fulladásveszélytől. A kicsi nincs leszíjazva, vagyis továbbra is tud mozogni, mivel a textil lefelé szélesedik. Éppen ezért az igazán izgága babák sincsenek korlátozva, nyugodtan végezhetik az éjszakai tornagyakorlatokat, miközben nem kell attól tartani, hogy kitakaróznak.

Praktikus használat több élethelyzetben

Habár elsősorban az éjszakai alvás megkönnyítése céljából szerzi be a legtöbb anyuka a hálózsákot, azonban más helyzetekben is nagyon hasznos lehet. Például a babakocsiban is igazán jól jön egy darab, különösen rossz időben. A webáruházunkban kapható modellek ujjatlanok, mint amilyen a 90 cm – 0,5 TOG – Farm baba hálózsák is, ezért a nagy melegben is jól használhatók.
Annak érdekében, hogy a baba nagyobb korban, tipegőként is örömét lelje a hálózsákban, érdemes mielőbb hozzászoktatni. Így természetes lesz számára az ily módon való alvás és a későbbiekben sem fog tiltakozni ellene.
Emiatt azt javasoljuk, hogy akár már a baba születése előtt szerezd be ezt a textíliát. Később, ahogy cseperedik szemed fénye, akár együtt is kiválaszthatjátok a megfelelő darabot, így jobban fog ragaszkodni hozzá.

Pihentető alvás az első pillanattól

A hálózsákot egészen hosszú ideig tudja használni a baba, így ez mindenképp egy olyan kiegészítő, melyet meleg szívvel ajánlunk beszerzésre. Neked és a babádnak is egyszerűbb lesz, ha egy meleg fészekben pihen a kicsi, amiben szabadon tud mozogni. Így nagyobb eséllyel tudtok mindketten nyugodtan és mélyen aludni.

A Minique baba webshop kínálatában szebbnél szebb mintával rendelkező, pihe-puha, prémium minőségű baba hálózsákokat találsz. Van köztük csipkebogyós, vadvirágos, teddy macis és bálnás is. Az online vásárlásnak köszönhetően el sem kell hagynod a házat, kényelmesen tudsz vásárolni otthonod kényelméből. Nézz szét termékeink között!

Szólj hozzá

Szerző

Rólunk

Azért hoztuk létre online bababoltunkat, hogy segíthessünk azoknak az újdonsült vagy már gyakorlott anyukáknak, akik keresik a megfizethető, de mégis minőségi és egyben környezettudatos babatermékeket.

Korábbi posztok

Kövess minket